Ajánlóink

Nálatok értettem meg a csoporthoz tartozás fontosságát

Rudnicai Margit, Kőszárhegy

2005-ben egy rádiós beszélgetés kapcsán hallottam a MINŐK Egyesület vállalkozónőknek szóló e-NIVO képzéséről. Jelentkeztem a képzésre, mert azt tudtam, hogy megvan bennem a vállalkozói kedv és szemlélet is, csak azt nem tudtam, miben, milyen témában vállalkozzak igazából.

A vállalkozónői képzés hasznos volt számomra. Hogy miért? Mert a meglévő közgazdasági ismereteimet átstrukturálta és használhatóbb formába hozta. Új szempontokat kaptam egy kisvállalkozás működtetéséhez. És megértettem milyen fontos csoportokhoz, szervezetekhez tartozni, valamint építeni az ismeretségeket az üzlet terén is. A vállalkozói engedély kiváltása előtt sokat szöszöltem, ám jött Csapó Idától egyszer egy egyszerű kérdés: „Ha amúgy is ezt akarod, akkor miért nem most lépsz ez ügyben?”.

Léptem és 2006 tavaszán kiváltottam az egyéni vállalkozói engedélyemet és innentől működtettem a vállalkozásomat főállás mellett, mellékjövedelem szerzési céllal. 2007-től megváltozott a szolgáltatásom szerkezete, elkezdtem családállítós csoportokat vinni, 2008 júniusától pedig szintén ezzel a tevékenységgel főállású vállalkozó lettem. 2009 őszére elég tapasztalatom gyűlt össze ahhoz, hogy lássam miben vagyok gyenge és bele merjek fogni egy üzletfejlesztésbe. Kapcsolatokat építettem, és ezeken keresztül valósítom most meg az üzletem fejlesztését, építem a ki a referenciakörömet, mint szervezetállító.

Megértettem a valahova tartozást egy másik szinten is, ezért szintén 2009-ben létre hoztam más szakemberekkel együtt egy szakmai műhelyt és jelenleg terméket fejlesztünk a B2B szektor számára, valamint szorosabbra fogtam a civilekkel való együttműködésemet is. Így pályázatok szakmai tartalmának megvalósításába, majd 2010-től megírásában és megvalósításában is részt veszek.

Most érzem és tudom is, hogy lényegesen tudatosabb szintre léptem a vállalkozói lét kapcsán. Már tiszták a belső motivációim, és látom miben szükséges még fejlődnöm és fejlesztenem. Dolgozom a következő fejlődési szakaszomon, ahol van már mellettem alkalmazott is.

Ha nem magányosan küzd az ember, hanem egy csoporttal együtt halad, akkor lényegesen jobbak a túlélési esélyei. Ezt Idáék képzésén megértettem, ám cselekvéssé csak 3 évvel később fordítottam át.

Rudnicai Margit egyéni vállalkozó, Hellinger terpeuta, szervezetállító, közgazdász
www.belsoeroforras.hu

***

Nagyon sokat profitáltam

Sóti Judit, Szeged

A természetgyógyászat területén tevékenykedek, energetikával és életmód tanácsadással foglalkozom. Vállalkozásomat 2004-ben kezdtem főállásom mellett. A biztos havi jövedelem lehetővé teszi, hogy fokozatosan, saját ütememben tanuljam meg a vállalkozói léttel kapcsolatos kihívásokat.  Épp végeztem a Szegedi Tudományegyetemen, amikor az egyik barátnőm újságolta: vállalkozó nők számára országos képzést szerveznek.

Az e-NIVÓ – együttműködő Női vállalkozók hálózata a valóságban és virtuálisan című projekt keretén belül tanultunk többek közt marketinget, tervezést, pályázatírást. Csapó Ida, a projekt vezetője és Radics Edit, a szegedi és vásárhelyi csoport vezetője nagy hangsúlyt fektetett a vállalkozói önismeretre és személyiségfejlesztésre is.

A projekt befejezéseként üzleti tervet kellett készíteni. Akkor a barátnőmmel közösen dolgoztunk ki egy elképzelést, amelyet nem valósítottunk meg. De mindenképp hasznos volt a tervezésbe belefektetett energia, ugyanis láttuk, mennyi minden szükséges egy nyereséges vállalkozás megvalósításához. (Például fontos, hogy a vállalkozás és a magánszféra pénzügyeit külön kezeljük.)

A szervezők szorgalmazták a hálózatépítést, amely hatására Szegeden és Hódmezővásárhelyen közösen létrehoztuk az e-NIVÓ Dél-alföldi Regionális Közhasznú Egyesületet. A kis női szervezet fokozatosan találta meg magát közéletben, ma Vásárhely és környéki vállalkozónők alkotják a csoportot. Nem volt fölösleges az együtt töltött idő. Az ismeretségek és a barátságok tovább élnek, bármikor segítséget kérhetünk és kapunk is egymástól.

A vállalkozásomat azóta is a főállásom mellett viszem. Nincs külön neve a vállalkozásomnak. Úgy gondolom, a saját nevem egyben a „márkanevem” is. Saját tulajdonú kezelőhelyem van, ahol nemcsak betegeket fogadok, hanem klubfoglalkozásokat (Tolle-klub) is tartok. Tanítva tanulok, hisz nemcsak beszélek Tolle tanításairól, hanem gyakorlom is. A klubunk tapasztalatait pedig az Új-föld.hu honlapon osztom meg az érdeklődőkkel. A Szegedi Közéleti Kávéház keretén havi rendszerességgel hívok meg vendégeket, akiket munkájukról faggatok. Ezek a programok ingyenesek. Blogot írok a szegedi napilap, a Délmagyarország honlapján, ahol egyébként főállásban segédszerkesztőként dolgozom.

Az elmúlt 5 év alatt nagyon sokat profitáltam nemcsak a nagy projekten belüli képzésből, hanem az összes olyan kisebb-nagyobb rendezvényben való részvételből (akár hallgató, akár szervező voltam), amelyet Csapó Ida és/vagy Radics Edit neve fémjelez.

Sóti Judit természetgyógyász, egészségtan tanár

***

Nagyon hálás vagyok nektek

Oroszné Seres Katalin,  Hódmezővásárhely

Még 2005 nyarán szólt az egyik kedves barátnőm, hogy indul egy egyéves képzés vállalkozónőknek. Ő úgy gondolta, hogy ez nekem való dolog lesz. 1990. január 16-án indítottam a vállalkozásomat, vágottbaromfi kereskedésem van. Képeztem magam az idők során többször is, de a számítógépet és az internetet nem tudtam használni. Amikor átnéztem a képzés programját és megláttam benne a 30 órás informatikai képzést, no akkor rögtön igent mondtam. Bevallom, hogy ez életem egyik legjobb döntése volt.

A képzés során nagyon sok téma került még elénk. Például önismeret, vállalkozónői önismeret, marketing, adózási ismeretek, vállalkozási formák, úniós ismeretek, üzleti terv készítése, és a 30 órás informatikai képzés. Csak hogy a fontosabbakat említsem. A közel egy éves képzés alatt fantasztikusan éreztem magam. És rengeteg új ismeretet szereztem.

Volt még egy óriási hozadéka a projektnek: nagyon sok máig tartó baráti kapcsolat. Itt mindenki vállalkozó vagy vállalkozást tervező nő volt. Sok volt a mindenkit érintő kérdés, és ezekre itt választ kaptunk. A projekt zárása után többen úgy gondoltuk, hogy együtt kellene maradnunk. Erre a megoldás az lett, hogy alakítottunk egy egyesületet. Egyesületünket 2006-ban alapítottuk, és 2007-ben bejegyeztek bennünketmint az e-NIVÓ Dél-alföldi Egyesületét, aminek az elnöke vagyok.

A Zsoldos utcai baromfibolt

Hogy azóta tudom-e az ott hallottakat hasznosítani? Hát persze, hogy tudom! Most például online bonyolítom az átutalásaimat, naponta használom az internetet és nagyon hálás vagyok Nektek… Különösen Csapó Idának meg Radics Editnek, akik nem csak a projektet vezették, de sok képzést, tréninget tartottak nekünk.

A vállalkozásom formája egyéni vállalkozás. Nem akarok nagyképűnek tűnni, de büszke vagyok arra, hogy nő létemre képes vagyok ilyen volumenű vállalkozást fenntartani. Éves szinten több tízmillió forintos a bevételünk. Magam is dolgozom a vállalkozásban, vágott baromfi boltom van Hódmezővásárhelyen húsz éve, és még négy személynek adok munkát: ketten alkalmazottak, ketten pedig kisegítők.

Oroszné Seres Katalin, egyéni vállalkozó

2 hozzászólás ehhez: Ajánlóink

  1. Kedves Hajnal, Ida, Éva! Mostanában egyre többször éreztem, hogy jó lenne tartozni valahova. Pont erre gondoltam. 30 éve vagyok vállalkozó, már elég sok tapasztalattal rendelkezem.
    A legújabb cégem 2 hónapja lett kész. FitFortuna Kft. Elég sok mindennel foglalkozom. A lányom kozmetikus, így Ő a szépségápolásban dolgozik, én mint információs bróker és most az új üzletben működik a legújabb fitness tecnológia a speedfitness. Szívesen tartoznék az egyesülethez. üdvözlettel: Magonyi Edit

  2. Kedves Edit,
    az egyesület Hódmezővásárhelyen működik, de hamarosan lesz lehetőséged egy közösséghez tartozni köreinkben. Budapesten kezdünk programokat szervezni először – a FaceBook oldaladból azt gondolom, hogy a fővárosban működhetsz, de lehet, hogy tévedek.

    Örülök, hogy benned is egy ennyire régóta vállalkozónőt tisztelhetünk – írom én, aki 1986 óta főállású vállalkozó vagyok.

    Figyeld a hírlevelünket – remélem, hogy már jelentkeztél arra :-)
    Itt a linkje amúgy: http://www.noivallalkozok.hu/hirlevel

    Szeretettel: Ida ***

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>